#választás 2014

Az ATV és a TV2 fizetett, a JESZ nem

Három szervezetet bírságoltak meg azért, mert a választások során megsértették a választási szabályokat. Az ATV és a TV2 befizette a büntetést, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) azonban nem.

MTI



Szanyi összefogna a Fidesszel a Jobbik ellen

Az MSZP-s politikus egy olyan alkalmazotthoz hasonlította a Jobbikot, amelyik nem dolgozik, egész hónapban csapkodja az ajtót, ordibál, majd a hónap végén jelentkezik a fizetéséért. A jobbos párt kiszorítása érdekében akár a Fidesszel is összefogna az szocialisták EP-listavezetője.

MTI

Bajnai: Rossz kompromisszumokat kötött az Együtt-PM

Olyanokkal kellett összefogni, akiknek nem volt érdekük a korszakváltás, ezért is hiányzott a hitelesség a baloldali összefogás oldaláról – mondta a választási eredményeket értékelve az Origónak Bajnai Gordon. Az Együtt-PM társelnöke szerint a főpolgármester-jelöltségre jó emberük lesz.

hvg.hu

Fidesz: Működőképesebb lehet a kéthetente szavazó Ház

Nem csorbulnak az ellenzék lehetőségei az új törvényalkotási rendben, amelyben az eddig plenáris ülésen zajló részletes vita a bizottságokban folyik majd – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. Szerinte talán működőképesebb, ha csak kéthetente lesznek szavazások.

MTI


EP-választás: a lehetséges tizedét éri csak el a pártdelegáltak száma

Összesen tizenhatezer pártdelegált vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában a május 25-ei európai parlamenti választáson a Nemzeti Választási Iroda szombati adatai szerint. A szavazatszámláló bizottságokba pénteken 16 óráig jelenthettek be delegáltakat az EP-választáson listát állító pártok. A jogszabály szerint a választási bizottságoknak, illetve a szavazatszámláló bizottságoknak a választott tagokon felül a választáson listát állító pártok által delegált tagjai is vannak.

MTI



Miért éppen a KGB ne számolt volna le Molnár Zsolttal?

Összesen 8 elméletet hallottunk arról, mi zajlik a politika színfalai mögött, kinek áll érdekében a szocialista Molnár Zsolt gyengítése. Közel tucatnyi országos politikussal beszéltünk, az MSZP-től a baloldali szövetségesein keresztül a Fideszig, és ha csak a negyede igaz annak, amit mondtak, akkor a Molnár-ügy mögött hatalmas erők mozognak, mindenki harcol mindenkivel. Vagy csak paranoiásak lettek a politikusaink.

MLF


Apadó pártkasszák

A pártok pénzügyi erőviszonyait is alaposan átrendezte a választás. A kasszák az ígéretek ellenére nem átláthatóbbak, az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a pártok többsége tizenkilencre húz lapot a kampányköltségekkel. Ha bejön, négy évig megélnek, ha nem, jön a végrehajtó.

Juhász Gábor



Csak Orbán nem lesz béna kacsa

Szombaton úgy lesz harmadszor is megválasztott kormányfő Orbán Viktor, hogy utána még hetekig csak ügyvezető miniszterei lesznek, mert a teljes kabinet csak június elején állhat fel. A helyzet közjogilag szokatlan, de fideszes és kormányzati forrásaink szerint a napi munkát nem befolyásolja, az apparátus „teljes fordulatszámon pörög”.




Csurkától a Fideszen át az MSZP-ig – Molnár Zsolt pályája

Nem volt szkinhed, de jobboldali, esetenként szélsőséges nézeteket vallott – így emlékeznek osztálytársai a kamasz Molnár Zsoltra. Az MSZP-s politikus 2002-ben még a Fidesznek dolgozott, ám a szocialisták választási győzelme után a baloldalon futott be politikai karriert. Az eddigi nyilatkozatait összevetve, 2002-ben volt egy olyan időszak, amikor egyszerre dolgozott a Fidesznek és az MSZP-nek. A szocialista kampányfőnök politikai pályaíve. Molnár Zsolt azt mondta, keresztényszociális elveket vallott, szélsőséges eszméket sosem támogatott.

M. László Ferenc